Az első találkozás…

Mindössze 18 voltam, ő pedig 21 mikor találkoztunk, ez a történet igazán érdekesen indult, ugyanis egy táborban futottunk össze, ahová fogyatékkal élő gyermekeket vittünk táborozni a kollégiumban meghirdetett szeretet szolgálati programon keresztül. Ekkor lettem nagykorú és úgy gondoltam ennél jobb alkalom nem is lehetne, hogy egy kis pénzt gyűjtsek a nyáron, így egyből szóltam is a kollégiumi nevelőnek, hogy jelentkeznék a nyári szolgálatra. Meg is engedte azzal a feltétellel, ha a fennmaradó iskolaidőben eljárok egy tanfolyamra, ahol megtanítják, hogy is kell ezekkel a gyerekekkel bánni. Az első időpont péntek este 6 órára volt meghirdetve, amiről sikeresen el is késtem. Beléptem a terembe és a legelső padsorban megpillantottam őt, már az első percben magával ragadott a csábos vigyora , amitől még ma is mosolyra húzódik a szám, ha rágondolok. Egyből levágódtam mellé nem kis figyelmet keltve magam körül, de mind ezek után zavartalanul folytatódott az óra.

Egyvalami zavart, de az nagyon, mosolygott rám végig, de egyszer sem szólt hozzám sőt be sem mutatkozott, mindig csak mosolygott és ez így ment az elkövetkezendő alkalmakon is. Talán számomra ez tette még vonzóbbá, hiszen ott volt, de mégse. Mindennap kerestem őt az iskola folyosóján, de sehol sem futottunk össze, pedig már többször is lejátszódott bennem a gondolat, de ez csak gondolat maradt. Még így volt hónapokon keresztül, amikor végre kitört a nyári szünet és elkezdődött a várva várt tábor.

Franciaországba mentünk egy Párizs környéki kis falucskába, ahol faházakat kaptunk. Szerencsétlenségemre egy kollégista lánnyal kerültem egybe vezetőnek, aki már a kollégiumban is halálra alázott, jogos volt a félelmem, hogy netán megteszi ezt most is, az még hagyján, hogy beéget a gyerekek előtt, de hogy előtte is.

Teltek a napok és egész jól elvoltam a gyerekekkel, nagyon jól összebarátkoztunk és rájöttem, hogy tényleg ők azok akikben rengeteg szeretet és kedvesség van csak hagyni kell őket kibontakozni. Egyik este egy kislány csatlakozott hozzánk, szegényke elfelejtette melyik az ő csoportja, így még az esti vacsoránál be is mondattam a hangosbemondóba, hogy jöjjön érte a csapatfőnöke. Már este fél9 volt, de még senki sem jött érte. Szomorúan ült és a földet nézte, de ekkor valaki kopogni kezdett az ajtón. Gyorsan kinyitottam az ajtót és ő állt ott, akivel már oly rég meg akartam ismerkedni. A kislányért jöttem, kezdett bele a szövegébe. A válaszom csak egy szidás volt, hogy mennyire felelőtlen és, hogy én nem bíznék rá csapatot. Szép megismerkedés…majd karon ragadta a kislányt és távoztak a házból.

Nem tudtam aludni még legalább egy óráig, forgolódtam össze-vissza, de sehogy sem tisztázódott le bennem. Lehet, hogy túl szigorú voltam vele…most biztos haragszik rám. Gondolatmenetemet kisebb koppanások zavarták meg, egy darabig még hallgatóztam, majd felfedeztem, hogy az ablak irányából jön a hang. Kinéztem a még zárt ablakon és ő állt ott, először azt hittem álmodom, de miután a nevemet kiabálta és mutogatott, hogy mennyek le hozzá eloszlottak a kétségeim. Kicsit hezitáltam, hogy most le mennyek vagy ne, végül a kíváncsiságtól vezérelve lementem.

Ne haragudj, hogy hónapok óta kerülgetlek, de kicsit ki akartalak ismerni.
Kezdett el nekem mentegetőzni, nem inkább, hogy kezdte volna egy bocsánatkéréssel.
 És én tényleg nem azért nem köszöntem mert nem vagy szimpatikus csak kicsit kíváncsi voltam rád úgy, hogy nem tudod ki vagyok.
 Mi?próbáltam neki tettetni a hülyét. Bocsáss meg, de fogalmam sincs, hogy ki vagy és egyáltalán mit akarsz te tőlem?
Uh, hát ez így elég kínos, tudod én hónapok óta figyellek sőt be kell vallanom neked, hogy nyomozok utánad. Tudom, hogy ez első hallásra ijesztő, de kérlek ne haragudj rám.
Majd elindult vissza a házukhoz, mintha mi sem történt volna.

Várj!kiabáltam utána. Te tényleg nyomoztál utánam?
Őőő igen,tényleg ne haragudj, de én azt hittem azt érzed, mint én.
Figyelj én azt javaslom legyünk barátok- és felé nyújtottam a kezem meg se hallva az előző mondatát.
Rendben legyen. - és elindult vissza a ház felé, most már hagytam, de nem tehettem, nem mondhattam neki azt,hogy én is érzek irántad valamit. Először meg kell ahhoz ismernem valakit, hogy ilyeneket mondjak neki, bizalmatlan vagyok az emberekkel szemben, hiszen egyedül vagyok és nincs, aki megvédjen vagy segítsen… Ennyi sokk és izgalom után nem tudtam aludni, így sétálni indultam a környéken és megcsodáltam, hogy milyen szép még a falusi része is ennek az országnak. Nem hiába költöztünk ide a családommal.