Az élet nem mindig úgy alakul, ahogy tervezzük…

Történetem egy emberről fog szólni, egy emberről, aki csak a békére és boldogságra vágyott. Ő volt, aki mindenkinek színt és örömet hozott az életébe, mint ahogy az enyémbe is. Soha nem fogom őt elfelejteni és ma is szeretettel gondolok rá, hiszen ő volt az, aki megtanított szeretni és erőt adott a mindennapok küzdelmeihez. Ma van a 10. évfordulója, hogy már nem lehet itt velünk, de tudom, hogy fentről néz és vigyáz mindnyájunkra.

Még a szemem előtt látom a 10 évvel ezelőtti újságok címoldalát:”Georg Listing itt hagyott minket!”
Nem akartam hinni a szememnek, hihetetlen volt, hogy életem szerelmét ilyenekkel vádolják, mint az öngyilkosság. Figyelmesen és száraz szemmel végigolvastam a cikkeket, miszerint a mélybe vetette magát a Los Angeles Star Hotel 7. emeletének erkélyéről, érdekes körülmény, hogy egy lőtt sebet találtak a fején, így ebből arra következtettek, hogy öngyilkos lett. Ez teljesen logikus is, de mi van ha nem így történt? mi van,ha valaki a halálát kívánta?Meg azért maradjunk abban, hogy elég komplikált lenne kiugrani egy erkélyről úgy, hogy előtte még fejbe is lövöd magad, ami azonnali halálhoz vezet.

Teljesen lényegtelen ez ma már, de valamiért azóta nem hagy nyugodni. Még akkor a cikkek elolvasása után hívtam a mobilját, de nem ő vette fel. Bekövetkezett, amitől rettegtem nem kacsa volt a hír, igaz…meghalt életem szerelme, akkor ott hagytam Németországot és véglegesen Franciaországba költöztem. Azóta itt élek a párommal és a fiunkkal Georgal. Igen róla neveztük el, hiszen ez a legkevesebb, amit megtehetünk, hogy ha a vezeték nevét nem is, de a keresztnevét megkapta. A párom nagyon jól ismerte Georgot és mondhatni legjobb barátok voltak, így a névkérdésnél megmaradtunk a Georg Samuel Kaulitz-ban. Itt felmerülhet a kérdés, hogy akkor ki lehet a párom, ha Kaulitz a vezetéknév. Sokan nem találnák ki, de Tom Kaulitz az, akivel már lassan 9 és fél éve együtt vagyunk. Igazán a fájdalom és a gyász hozott össze minket és talán ez az, ami töretlenül összetart, a Georg iránt mérhetetlen szeretet és tisztelet.

Tom még a temetés napján elém állt és azt mondta, ha együtt nem is leszünk,de gondoskodni fog rólam, hiszen baráti kötelessége ezt megtenni. A halál tényleg hihetetlen dolog, életeket tesz tönkre és terel egy jobb irányba, mint ahogy Tom esetében is. Felhagyott előző életmódjával és napi rendszerességgel látogatott, elmondása szerint nem hagyhatja, hogy depresszióba essek, pedig közbe ő volt az, aki igazán depressziós lett. Nagyon nehéz hónapok vannak már mögöttünk, de közbe végig mellette voltam és jó volt nézni, ahogy egyre jobban érzi magát és kezd régi mivoltára hasonlítani. Mind ezek után egy hónapig semmi jelet nem adott magáról, úgy éreztem kihasznált és csak támasztéknak kellettem neki, aki lesi minden kívánságát. Szerencsére tévedtem, 2010.május 18.-án beállított és megkérte a kezem. Először hezitáltam rajta, de végül igent mondtam rá. 

Nem gondoltam volna, hogy egyszer itt kötök ki van egy szerető családom és egy házsártos anyósom. Tom anyukájával nem igazán jövünk ki, szerinte csak pótléknak használom a fiát, hogy elfelejtsem Georgot. Hál’ Istennek az unokáját viszont nagyon szereti és éppen ezért a péntek és szombat délutánt náluk tölti, így legalább Tom is kicsit többet lehet a szüleinél az ő legnagyobb örömére.

Vasárnaponként Tom testvére Bill jön hozzánk ebédre, szegény nagyon szét van esve. Egyedül él, és bulizgatással illetve a bandából befolyó pénzösszeg elverésével tölti mindennapjait. Mindig mondja, hogy a legjobb nap a vasárnap hiszen akkor végre jó emberek közt lehet. Rá férne már egy család vagy egy barátnő, hiszen ez így nem mehet tovább, egyrészt tönkreteszi saját magát,másrészt boldogtalan, ami még az elsőnél is rosszabb, mind emellé Simone nagyon boncolgatja az unoka témát, mint mondja neki nem elég egy ő legalább 10-et szeretne. Hát majd meglátjuk…

2 hetente meglátogat minket Georg mamája, akire úgy tekintek mint fogadott anyukámra, amikor még együtt voltunk Georgal nagyon sokszor mentünk anyukájához és nagyon jó érzés volt, amikor nem a kollégiumba, hanem náluk tölthettem a Karácsonyt. Az igazi szüleimet nem ismerem, elhagytak, mikor 2 éves voltam, pont annyi mint most Georgi…

Viszont minden történetnek van előzménye és, hogy tarthatnánk most itt, ha akkor nem ismerkedem meg egy nagyszerű emberrel Georg Listing-gel.